Október 3.

 

 Ezen a napon

  • 1866-ban aláírják a bécsi békét,
  • 1872 – ben befejeződik a Székesfehérvár–Veszprém–Szombathely–Graz vasútvonal építése.
  • 1952-ben megjelenik az első mágneses szalaggal működő videomagnó.
  • 1974 – elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.
  • 1990 – újraegyesül az NDK és az NSZK. Németország ismét egységes állam.

 

Számos esemény történt ezen a napon, ami akkor talán nem tűnt többnek mint egy komoly hír, viszont a mai kor emberének sorsára döntő befolyással bírt.

Fontos városunk jövője, egy új minőség köszönthet be demokráciánkba.

Váljon értékké a részvételen alapuló közgondolkodás, a társadalmi igazságosság, környezeti ügyeink fenntartható megoldásai.

Támogassuk azon képviselőinket, akik felelősséggel hitet tettek a társadalmi jólét mellett.

A politikaellenességet tapintani lehet országunkban ezért sokan elkeseredetten legyintenek: "úgysem lesz más…"

Az LMP annak köszönheti a Parlamentbe jutását, hogy Önök egyetértettek a szellemi és anyagi korrupcióval átitatott politizálás elleni fellépésünkkel, illetve észrevették annak a lehetőségét, hogy az LMP nem valami ellen, hanem egy virágzóan gazdag és békés országért, hazánkért, Magyarországért dolgozik a politika eszközeivel.

Kérem Önöket, hogy október 3-án legyintés helyett menjenek el szavazni és szavazatukkal támogassák a Lehet Más a Politika jelöltjeit!

Csak együtt lehet más! 🙂

 

Jövőbarát oktatást, kertvárosbarát nevelést!

Gyermekeink jövőjét és életük sikerességét csak korszerű iskolák, motivált pedagógusok, valamint 21. századi műveltséget adó pedagógiai programok garantálják. A nevelés kulcsa kell legyen a közösséghez és a lakóhelyhez kötődés, valamint a társadalmi szolidaritás megteremtése.
 
  • Több teret a tehetséggondozásra, felzárkóztatásra, iskolák közti európai együttműködésre! Megteremtjük a kiváló kerületi iskolák és pedagógusok emelt szintű támogatási rendszerét.
  • A jelenlegi öko-iskolai hálózat megerősítése, környezettudatos életmódra nevelést, az alapvetően fontos demokrácia és közgazdasági alapismeretek átadását, kerületünk történetének feldolgozását a tanterven belül!
  • A civil-önkéntes szervezetek megerősítése, újak létrehozásának támogatása: ők ápolják-szépítik Telepeinket, gondoskodnak kertvárosunk szociális biztonságáról.

Elérhető belvárost!

A kertváros vonzerejének kulcsa kell legyen, hogy a zöld nyugalmat a Belváros közelségével párosítja. Ehhez képest lassú, és Pest legzsúfoltabbjai közé tartozó buszjárataink vannak, miközben a kerületen átfutó vasúti sínek kihasználatlanul maradtak, pedig harmadával jobb eljutási időt kínálnának.
 
 
Ezért:
 
  • Kihasználjuk vasútvonalainkat, minden állomáson biciklitárolóval, ahol elfér, P+R parkolóval (különösen Szemeretelepen, az Auchan-terület rendezésével), buszmegállókkal a peronok közvetlen közelében. Összehangolt menetrendű, ráhordó buszjáratokat!
  • Fejlesztjük villamosvonalainkat, a 42-es villamos Gloriett-telepig, az 50-es villamos Market Centralig való régóta tervezett meghosszabbításával, a pestszentimrei vasútvonal villamossá fejlesztésével. Kerületünkben csak a hannoveri villamosok járhassanak, amikhez kiépítjük a szükséges magasperonokat. Kertvárosban füvesített villamospályát!
  • Kerékpárbaráttá tesszük a kertvárost, átmenő autóforgalomtól mentes mellékutcákkal, az Üllői úton kerékpársávval.

Vonzó városközpontokat!

Nincs klasszikus városközpontunk, kertvárosi Telepeink arculata pedig kedvezőtlen irányba változik: szaporodnak a mini-lakóparkok miközben régi és új lakótelepeink között hatalmasak a különbségek. Szabad területeinken szinte kizárólag lakások épülnek, az infrastruktúra, a kulturális és a közszolgáltatások nem követik a fejlesztéseket.
 
Öt kerületi moziból ma egy sem üzemel, a Bókay-kert potenciálját messze alulmúlja. A kerület százezres lakossága a Belvárosba jár szórakozni, vagy a közlekedés nehézségei miatt inkább lemond erről.
 
Ezért:
  • Valódi kisközpontokat adunk Telepeinknek, közszolgáltatások, kulturális létesítmények és munkahelyek telepítésével, a kiskereskedelem és a vállalkozások Pestszentlőrinc-kártyával való ösztönzésével, parkosítással.
  • Bővítjük a kulturális teret, önkormányzati pályázatokkal: a szárnyakat bontó helyi csoportokat támogatjuk, az igényesebb produkciókat helybe hozzuk. Rétegeket kiszolgáló, a fiatalokat estére a kerületben tartó előadásokra is szükség van.
  • Parkvárosbarát építésszabályozást hozunk létre: kertvárosi övezeteinkben csökkenő lakásszámmal, kötelező zöldfelülettel; lakótelepeinken pedig a beruházóknak a szolgáltatások és infrastruktúra kiépítésébe való bevonásával. Ösztönözzük az energiatudatos beruházásokat.

Társadalmi részvételt!

Biztosítjuk az érintettek számára a döntésekben a lehető
legközvetlenebb beleszólást, ugyanis a széles körű részvétel
az önrendelkezés és a demokrácia valódi kultúráját
teremti meg.
 
  • Részvételi költségvetést, ahol az önkormányzat egybizonyos költségvetési összeg tervezését megnyitja a közösség előtt. Független moderátor által levezetett lakossági fórum dönti el, mire fordítódjék ez a keret – majd a lakosok ellenőrzik a tervek megvalósulását.
  • Szomszédsági kerekasztalokat összetartozó Telepeink (pl. Bókay-telep, Alacska-telep) területén, hogy a lakossági problémák valóban eljussanak a döntéshozókhoz, vagy a lakosság döntsön maga: részvételi költségvetéssel, helyi népszavazásokkal.
  • Transzparens önkormányzatot, zárt önkormányzati ülések betiltását, könnyebb hozzáférést az információkhoz, átlátható, nyilvános könyvelést, függetlenek bevonását döntéshozatalba – így kisebb a lehetőség a korrupcióra.