Pendik

Pendik polgármestere és vezetői fogadták a kispesti delegációt, amelynek tagja lehettem. Az esemény fénypontja Dr. Bermáth Péter és Szilagyi Istvan díszpolgári címének átadása volt, ami a Pendik és Kispest közötti jó viszonyt és tiszteletet szimbolizálja. Az elismerés komolyságát az is jól mutatja, hogy eddig mindösszesen öt díszpolgára volt Pendiknek.

Abonyi család

abonyicsalad.jpg

Gajda Péter polgármester az Abonyi család új otthonában járt Vinczek György alpolgármester és Varga Attila képviselő, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke társaságában, és adta át ünnepélyesen a lakást. Jelen volt az eseményen Balogh Elek, a nemzetiségi önkormányzat elnöke, az Oltalom egyesület részéről Iványi Miklós, valamint Szigetvári Györgyné, a Karitász vezetője. Vinczek György alpolgármester arról beszélt, mennyire fontos, hogy a család dolgozik, és fenn tudja tartani a lakást, amelyet az önkormányzat biztosított számukra, s amelynek rendberakásán sokan fáradoztak. Azt mondta, az ehhez hasonló együttműködéseket más területre is ki lehet terjeszteni.