Hudák János távozása

Még sok Hudák Jánosra van szükség a politikában, a közéletben, ezért nekem különösen fáj Jani távozása erről a porondról. 
Az vigasztal, hogy nagyon jó helyen, szerető közegben tud felerősödni mindaz a jó, ami ő maga.

hudak.jpg

“Tisztelt Csepeliek!

A mai napon lemondok a csepeli képviselő-testületben betöltött mandátumomról.

Döntésemet hosszas mérlegelés előzte meg, és arra kellett jutnom, hogy nem tudom a továbbiakban azzal a hittel és elszántsággal végezni a képviselői munkát, amit elvárnék magamtól. Ebből következően pedig le kell mondanom.

A Párbeszéd Magyarországért képviselőjeként az elmúlt években mindig igyekeztem hű maradni nevünkhöz, mindig nyitott voltam arra, hogy meghallgassuk egymást. Hittem, hogy a politikai ellenfeleink nem az ellenségeink és a demokrácia arról is szól, hogy képesnek kell lennünk mindig a párbeszédre, a viták higgadt lefolytatására, és az észérvek megfogadására.

Sajnos az elmúlt években sokszor megtapasztaltam, hogy ez mennyire nincs így. Csak egyetlen példa ennek szemléltetésére, hogy majd 4 év alatt többszöri kérésem ellenére egyetlen egyszer sem tudtam Csepel polgármesterével személyesen beszélni. A testületi ülések vitáin sem számított legtöbbször, ha észérveket sorakoztatott fel az ember. Az önkormányzati újság felületein pedig szinte kizárólag akkor találkozhattunk ellenzéki képviselővel, amikor épp lejáratták, semmibe véve a másik fél meghallgatásának legalapvetőbb szabályát is.

Ezek a tapasztalatok már az elmúlt időszakban is komoly kételyeket ébresztettek bennem, hogy tudom-e érdemben szolgálni a képviselőséggel a közösséget. Aztán az áprilisi országgyűlési választások történései érlelték meg bennem a végső döntést, hogy a jövőben nem tudom ellátni a képviselői feladatokat. Nem tudom ugyanis úgy képviselni a csepeli embereket és az általam vallott elveket, ha nincsenek meg az ehhez szükséges minimális feltételek sem.

Nincsenek meg a feltételek, mert bár számtalan módon történtek csalások országszerte, ezek nem jártak semmilyen következménnyel. Még akkor sem, ha egyébként bíróság mondta ki, hogy csaltak a Fidesz érdekében a szavazás napján!

Nincsenek meg a feltételek, hiszen előfordulhatott, hogy az önkormányzat, ahol képviselő vagyok, mindenféle lehetséges és törvénytelen eszközzel segítette a saját fideszes jelöltjét, amiről bírósági papír is van. Pedig a polgármester és a testület tagjai épp a törvényesség betartására és betartatására esküdtek fel.

Nincsenek meg a feltételek, hiszen a demokrácia látszatát ugyan őrzi a hatalom, de eközben annyira egyenlőtlen feltételeket teremt, amelyek mellett lehetetlen azt az alternatívát felmutatni, ami egy sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb, igazságosabb Magyarországról szól.

Ha nem bízhatunk abban, hogy megvalósul a kiegyensúlyozott tájékoztatás, ha nem bízhatunk abban, hogy a jog felette áll még az államhatalomnak is, ha kénytelenek vagyunk végignézni, hogy közpénzek tízmilliárdjaiból folyik a kormánypropaganda, akkor mi marad meg abból, amit valójában demokráciának hívunk?

Ebben a környezetben nem látom esélyét annak, hogy az általam képviselt értékek érvényre jussanak a közéletben. Ennek hiányában kénytelen vagyok lemondani a képviselőségről. Ha nem így tennék, azzal meghazudtolnám az általam képviselt elveket és elárulnám azokat a választópolgárokat, akiknek köszönhetem a mandátumot.

Köszönöm a polgármesteri hivatal és az önkormányzat dolgozóinak, hogy munkájukkal segítették a képviselő-testületet, így engem is.

Egyben szeretném megköszönni minden csepeli lakosnak a bizalmat!“

https://www.facebook.com/hudakjanos.politikus/photos/a.499854976758549/1662869780457057/?type=3&theater

Pesterzsébet megvédi a fáit!

A szomszéd kerület a Párbeszédes képviselőtársam javaslata alapján egy nagyszerű rendeletjavaslatot dolgozott ki az ott élők aktív részvételével.
Nem csak a fákat tudják okosan és jól megvédeni, de az ott élők életminőségét is.
Gratulálok a közösségnek!
Hajrá Peti!

https://machpeter.blog.hu/2018/05/19/pesterzsebet_megvedi_a_fait?fbclid=IwAR3Gn4X2UHoTvxLm_HOh3fdMbtvy7nZ6nceXgpsiTtnRNaiDpIge3UtYLzE

A fideszes 2/3 nem nagyon bízik a népben

A HVG cikke: 

Hatalmas területen lesz a TEK az úr hétfő éjféltől kedd délelőtt 11-ig – itt a terrorelhárítók lakásokba mehetnek be, embereket zárhatnak be vagy küldhetnek ki bárhonnan, általuk veszélyesnek vélt tárgyakat és anyagokat kobozhatnak el.

Nem bíz semmit a véletlenre a TEK, a parlament alakuló ülésére szinte a fél Belvárosra különleges intézkedéssort léptet érvénybe, olvasható a szerv oldalán. Ez május 8. 0 órától délelőtt 11-ig marad érvényben. Az alakuló ülésről a Parlament épületére asszociálhatna az egyszerű olvasó, pedig jóval nagyobb területre lesz érvényes a TEK-féle rendszer.

© 

Mit is jelent a különleges rend?

  • -A TEK lezárhatja a piros vonalon belüli területeket bármikor
  • -Megtilthatja az oda belépést, az onnan való kilépést, vagy kiküldhet onnan bárkit
  • -Korlátozhatja a területen lévő közintézmények működését
  • -Írásos engedéllyel beléphet magánlakásokba
  • -Megtilthatja közbiztonságra veszélyt jelentő anyagok, tárgyak bevitelét, és azokat eltávolíthatja

A Fidesz-frakció 1998 óta a Hold utcai református templomban tartott istentisztelettel kezdi a parlamenti ciklust, ez idén sem lesz másként, ez indokolja, hogy nem csak a Parlament szűk környékét zárja veszi gondozásába a TEK. A fideszesek egyébként havonta imaórákat is tartanak ugyanitt.

https://hvg.hu/itthon/20180507_Ejfeltol_a_TEK_a_fel_Belvarosban_atveszi_a_hatalmat?fbclid=IwAR2pyYoPNF3wHzD7baSJaZW8r0Xy3vUKeeXakD5e0nBO5yjDe4dtJafCmMs