Lassan egy hete volt, de hosszú távra ad muníciót.
Hónap: 2018 szeptember
20 éves a Családsegítő Szolgálat Kispesten
Idősügyi Tanács alakulása Kispesten
Ezekben a percekben alakul Kispesten az Idősügyi Tanács.
Szüreti mulatság
Beszámoló a Kispesti Közösségi Költségvetés programról 2018.
Párbeszédes politikusként nagyon örülök,hogy a Baloldali Frakció támogatja a polgármesteri program Közösségi Költségvetési vállalását is.
Külön köszönöm a polgármesteri hivatal értő közreműködését.
Bízom benne, hogy egyre több kispesti él a lehetőséggel és közvetlenül részt vesz a közös ügyeinkben.
A Kispest.hu cikke:
A Polgármesteri Program részeként immár harmadszor kérjük a kispestiek javaslatait a kerületi fejlesztésekre. A Közösségi Költségvetés 2018. projekt keretében az itt élők városrészenként (Felső-Kispest 1, Felső-Kispest 2, Kertváros, Hagyományos Kispest, Wekerletelep) 6-6, összesen 30 millió forint felhasználásáról dönthettek közvetlenül.
A beérkezett javaslatokat a Polgármesteri Hivatal szakirodái megvalósíthatóság szempontjából egyenként megvizsgálták, és ennek alapján állították össze a szavazólapot.
Az év elején lezajlott szavazáson Felső-Kispesten legtöbben közvécé létesítésére a Kossuth téri bezárt a BKV-pénztár helyén és a Batthyány utca járdáinak javítására, Wekerlén a Bárczy István téri játszótér felújítására, Hagyományos Kispesten a Vásár tér további fejlesztésre, míg a Kertvárosban a Mézeskalács óvoda udvarának felújítására szavaztak.
A kért járdajavításokat az önkormányzat már az év elején elvégezte, a Kossuth téri közvécé tervezése is megtörtént, kivitelezése idén ősszel várható. A Vásár tér további fejlesztéséhez kapcsolódó eszközök beszerzése folyamatban van, míg a Bárczy tér játszóeszközeinek felújítása szakmai egyeztetés alatt van. A Beszterce utcai Mézeskalács óvoda udvarának felújítása pedig már a nyáron befejeződött.
Javaslatok a 2019-as Kispesti Közösségi Költségvetésre
Az önkormányzat idén is azt tervezi, hogy igényfelméréssel, a Fenntartható Zöldfordulat Munkacsoport által koordinált képviselői fórumok szervezésével segíti a kerületben élők ötleteinek beépítését a megvalósításért felelős irodák szakmai munkájába. Ezután a projekteket értékelve a támogathatónak ítélt kezdeményezésekről szavazhatnak a kispestiek.
Fontos, hogy a beérkezett javaslatokat, észrevételeket figyelembe véve idén már hét városrészre vonatkozóan várjuk javaslataikat, úgymint Felső-Kispest 1 (Üllői út – Simonyi Zsigmond utca – Vak Bottyán utca közötti terület) , Felső-Kispest 2 (Üllői úttól északra – Simonyi Zsigmond utcától keletre eső terület), Felső-Kispest 3 (Üllői út – Ady Endre út – Kisfaludy utca közötti terület), Felső-Kispest 4. (Üllői út – Ady Endre út – Hofherr Albert utca közötti terület), Kertváros, Hagyományos Kispest és Wekerletelep.
A városvezetés a tavalyi összeghez képest 12 millió forinttal többet, összesen 42 millió forintot – városrészenként 6-6 milliót – költ fejlesztésre a helyi javaslatok alapján.
Mindannyian Kispesten élünk, ugyanazokban a parkokban sétálunk, ugyanazokat a sportlétesítményeket, közösségi tereket használjuk, így mindenki javaslatára kíváncsiak vagyunk, mindenki ötletét várjuk! A közösségi költségvetés kialakítása együttes munka, hiszen egy újfajta szemléletről, új városfejlesztési módról van szó, amelynek megtervezése és megvalósítása közös feladat és lehetőség. Ezért kérjük, a javaslattételi lapon juttassák el hozzánk idén is ötleteiket!
Köszönettel:
Gajda Péter, Kispest polgármestere
Javaslattételi lap – beküldési határidő: 2018. október 31.
Lakossági fórumok 2018-ban:
– október 02. (kedd) 17 óra Kós Károly tér – a Zenepavilon mellett,
– október 08. (hétfő) 17 óra Csíky u 36. – a Kertvárosi Közösségi Ház mögötti játszótér
– október 09. (kedd) 17 óra Berzsenyi u. 6. – a Kispesti Zöld Ágacska Óvoda előtti játszótér
– október 10. (szerda) 18 óra Ady Endre út 89. – a Párbeszéd tere, Gajda Péter polgármesteri tájékoztató
– október 12. (péntek) 17 óra Élmunkás-lakótelep – 68-as busz végállomása
– október 16. (kedd) 17 óra Csokonai u. 5. – a Kispesti Bóbita Óvoda előtti park
– október 17. (szerda) 17 óra Központi játszótér, Nagysándor József és Petőfi utca között
– október 18. (csütörtök) 17 óra Hofherr Albert és Jázmin utca sarkán lévő zöldterület
– október 30. (kedd) 17 óra Kossuth tér
Beszámoló a Kispesti Közösségi Költségvetés 2018. programról
Párbeszédes politikusként nagyon örülök,hogy a Baloldali Frakció támogatja a polgármesteri program Közösségi Költségvetési vállalását is.
Külön köszönöm a polgármesteri hivatal értő közreműködését.
Bízom benne, hogy egyre több kispesti él a lehetőséggel és közvetlenül részt vesz a közös ügyeinkben.
A kispest.hu cikke:
A Polgármesteri Program részeként immár harmadszor kérjük a kispestiek javaslatait a kerületi fejlesztésekre. A Közösségi Költségvetés 2018. projekt keretében az itt élők városrészenként (Felső-Kispest 1, Felső-Kispest 2, Kertváros, Hagyományos Kispest, Wekerletelep) 6-6, összesen 30 millió forint felhasználásáról dönthettek közvetlenül.
A beérkezett javaslatokat a Polgármesteri Hivatal szakirodái megvalósíthatóság szempontjából egyenként megvizsgálták, és ennek alapján állították össze a szavazólapot.
Az év elején lezajlott szavazáson Felső-Kispesten legtöbben közvécé létesítésére a Kossuth téri bezárt a BKV-pénztár helyén és a Batthyány utca járdáinak javítására, Wekerlén a Bárczy István téri játszótér felújítására, Hagyományos Kispesten a Vásár tér további fejlesztésre, míg a Kertvárosban a Mézeskalács óvoda udvarának felújítására szavaztak.
A kért járdajavításokat az önkormányzat már az év elején elvégezte, a Kossuth téri közvécé tervezése is megtörtént, kivitelezése idén ősszel várható. A Vásár tér további fejlesztéséhez kapcsolódó eszközök beszerzése folyamatban van, míg a Bárczy tér játszóeszközeinek felújítása szakmai egyeztetés alatt van. A Beszterce utcai Mézeskalács óvoda udvarának felújítása pedig már a nyáron befejeződött.
Javaslatok a 2019-as Kispesti Közösségi Költségvetésre
Az önkormányzat idén is azt tervezi, hogy igényfelméréssel, a Fenntartható Zöldfordulat Munkacsoport által koordinált képviselői fórumok szervezésével segíti a kerületben élők ötleteinek beépítését a megvalósításért felelős irodák szakmai munkájába. Ezután a projekteket értékelve a támogathatónak ítélt kezdeményezésekről szavazhatnak a kispestiek.
Fontos, hogy a beérkezett javaslatokat, észrevételeket figyelembe véve idén már hét városrészre vonatkozóan várjuk javaslataikat, úgymint Felső-Kispest 1 (Üllői út – Simonyi Zsigmond utca – Vak Bottyán utca közötti terület) , Felső-Kispest 2 (Üllői úttól északra – Simonyi Zsigmond utcától keletre eső terület), Felső-Kispest 3 (Üllői út – Ady Endre út – Kisfaludy utca közötti terület), Felső-Kispest 4. (Üllői út – Ady Endre út – Hofherr Albert utca közötti terület), Kertváros, Hagyományos Kispest és Wekerletelep.
A városvezetés a tavalyi összeghez képest 12 millió forinttal többet, összesen 42 millió forintot – városrészenként 6-6 milliót – költ fejlesztésre a helyi javaslatok alapján.
Mindannyian Kispesten élünk, ugyanazokban a parkokban sétálunk, ugyanazokat a sportlétesítményeket, közösségi tereket használjuk, így mindenki javaslatára kíváncsiak vagyunk, mindenki ötletét várjuk! A közösségi költségvetés kialakítása együttes munka, hiszen egy újfajta szemléletről, új városfejlesztési módról van szó, amelynek megtervezése és megvalósítása közös feladat és lehetőség. Ezért kérjük, a javaslattételi lapon juttassák el hozzánk idén is ötleteiket!
Köszönettel:
Gajda Péter, Kispest polgármestere
Javaslattételi lap – beküldési határidő: 2018. október 31.
Lakossági fórumok 2018-ban:
– október 02. (kedd) 17 óra Kós Károly tér – a Zenepavilon mellett,
– október 08. (hétfő) 17 óra Csíky u 36. – a Kertvárosi Közösségi Ház mögötti játszótér
– október 09. (kedd) 17 óra Berzsenyi u. 6. – a Kispesti Zöld Ágacska Óvoda előtti játszótér
– október 10. (szerda) 18 óra Ady Endre út 89. – a Párbeszéd tere, Gajda Péter polgármesteri tájékoztató
– október 12. (péntek) 17 óra Élmunkás-lakótelep – 68-as busz végállomása
– október 16. (kedd) 17 óra Csokonai u. 5. – a Kispesti Bóbita Óvoda előtti park
– október 17. (szerda) 17 óra Központi játszótér, Nagysándor József és Petőfi utca között
– október 18. (csütörtök) 17 óra Hofherr Albert és Jázmin utca sarkán lévő zöldterület
– október 30. (kedd) 17 óra Kossuth tér
Szociális és Lakásügyi Bizottság ülése
Napirendek:
1. A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat Integrált Szakmai Programjának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása
2. Tájékoztató a szociális előirányzatok felhasználásáról és a méltányossági támogatásokról
3. Tájékoztató a bizottsági határozatok végrehajtásáról
4. Települési támogatásokkal kapcsolatos döntések (Az Mötv. alapján zárt ülésen tárgyalandó)
5. Méltányossági kérelmek lakásügyben (Az Mötv. alapján zárt ülésen tárgyalandó)
6. Egyebek
https://uj.kispest.hu/…/SZ…/20180912/MeghivoSZLB20180912.pdf
Kerékpártároló a Gábor Iskolánál
A Gábor Iskola Fő utcai épülete elé is felszerelésre került a fedett kerékpártároló.
Köszönet Kispest Önkormányzata Városüzemeltetési Irodájának.
Alapjövedelem
A képviselők fizetése közüggyé vált, ezért úgy érzem, hogy én is tartozom nektek azzal, hogy megosszam, milyen célokat, ügyeket, szervezeteket támogatok a megemelt képviselői illetményből. Ebben a hónapban – a nagyobb tételeket számolva – kb. kétszázezer forintot adományozok társadalmi szervezeteknek.
Ezek közül hármat emelnék ki:
60 ezer forintot fordítottam egy, az alapjövedelemmel kapcsolatos esemény támogatására, amelyet a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület szervezett – ezúton is köszönet nekik!
Szintén 60 ezer forinttal támogatom e hónapban a Mércét (merce.hu), amely az egyik legfontosabb, kizárólag az olvasók támogatásából működő baloldali média. Támogassátok ti is! https://merce.hu/tamogatas/
Hasonló összeg megy a pártomnak: a Párbeszéd Magyarországért éves szinten 100 millió alatti összegből gazdálkodik, ami egy mikrovállalkozás büdzséje. Ha azt akarjátok, hogy legyen ütőképes baloldali ellenzék, akkor támogassátok ti is a Párbeszédet! https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/tamogass-minket
Ezen túl olyan egyesületeket és alapítványokat támogatok, amelyek a független, tényfeltáró média működését, illetve a demokráciára nevelés ügyét segítik.
De hadd legyek teljesen őszinte: értem és osztom a képviselői illetményemelés körüli felháborodást, ugyanakkor nem azt látom a fő problémának, ha egy miniszter vagy egy képviselő megkeres annyit, mint egy középvezető egy multinál, egy sikeres haza cégnél vagy egy nagyobb állami vállalatnál.
Két komolyabb probléma is van itt: az egyik, hogy a Fidesz-kormánynak volt gondja a képviselői fizetések emelésére, de nem volt gondja arra a 200 ezer közalkalmazottra, akiknek 2010 óta nem nőtt a fizetése, ahogy nem volt gondja a családi pótlék, a nyugdíjminimum vagy az ápolási díj emelésére sem.
A másik igazságtalanság az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszere: az, hogy a miniszterek és a bankvezérek is ugyanolyan kulccsal adóznak, mint az ápolók és a közmunkások. Az egykulcsos adó 2011-es bevezetése a magas fizetésűeknek adócsökkentést, a kis- és közepes keresetűeknek – az adójóváírás megvonása miatt – adóemelést jelentett.
Az adakozás, a társadalmi felelősségvállalás fontos, és joggal elvárható azoktól, akik ezt megengedhetik maguknak. De a nagy társadalmi igazságtalanságokat csak egy rendszerváltás és egy új, baloldali értékeket követő kormányzás tudja majd orvosolni.
https://www.facebook.com/TordaiBencePM/photos/a.10151988617993156/10156678346548156/?type=3&theater