KINYE taggyűlés

A Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesülete ma tartotta meg éves rendes közgyűlését, ahova meghívást kaptam. A 2018. évi beszámolóból és az idei tervekből kiderült, hogy jó az önkormányzattal az együttműködés és nagyon aktív az egyesület közössége, amihez jó egészséget és vidám órákat kívánok!

Fák a Kiserdőben, nyugalom a Határ úton

A Kiserdővédők szervezésében egy tájékoztató és vita volt Határ úti Kiserdő sorsáról. A civilek nem álltak meg a tiltakozásnál, hanem alternatív útvonaltervet mutattak be a tervezett nyomvonalról. Kispest polgármestere, Gajda Péter ígéretet tett arra, hogy amennyiben a kormányzat kihagyná az egyeztetésekből a civileket, ő képviselni fogja a Kiserdővédők érdekeit, javaslatait. Burány Sándor és dr.Hiller István az érintett területek országgyűlési képviselői, valamit Pesterzsébet, Kispest, Kőbánya önkormányzati képviselői is szép számmal jelen voltak a megbeszélésen és ahogy Mach Péter Párbeszédes képviselőtársam fogalmazott, a tervezett átalakulás során nem kizárólag a saját kerületének hasznát, hanem a tágabb környezetre gyakorolt hatások miatt is támogatja a Kiserdőt elkerülő nyomvonalat. A konstruktív megbeszélésről kizárólag a kormányzat képviselő és a helyi Fideszes képviselők maradtak távol.

Részletesebb információk: https://www.facebook.com/kiserdovedok/ Fotó: Ruzsa István

 

Frakcióülés

A ma délutáni testületi ülés napirendjeit vitattuk meg a délelőtti frakcióülésen.

Napirendi pontok:

1.) Hozzájárulás felnőtt fogorvosi praxisjog elidegenítéséhez (Az Mötv. alapján zárt ülésen tárgyalandó.) Előadó: Gajda Péter polgármester

2.) Települési támogatással kapcsolatos döntések (Az Mötv. alapján zárt ülésen tárgyalandó.) Előadó: Gajda Péter polgármester

3.) Budapest, XIX. Kossuth tér 23-24. 162301/3 helyrajzi szám alatti 1111 m² alapterületű, kivett lakóház, udvar megjelölésű 32 albetétes társasházi ingatlan pályázat útján történő értékesítése (Az Mötv. alapján zárt ülésen tárgyalható.) Előadó: Gajda Péter polgármester

4.) Budapest Főváros XIX.Kerület Kispest Önkormányzata Képviselő-testületének…/2019. ( ) önkormányzati rendelete a 2018. évi költségvetésről szóló 4/2018. (II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet megalkotásához minősített többség szavazata szükséges.) Előadók: Gajda Péter polgármester dr. Vitál Márton jegyzőt helyettesítő aljegyző

5.) Javaslat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. § alapján Előadó: Gajda Péter polgármester

6.) Budapest Főváros XIX.Kerület Kispest Önkormányzata Képviselő-testületének…/2019. ( ) önkormányzati rendelete a 2019. évi költségvetésről (A rendelet megalkotásához minősített többség szavazata szükséges.) Előadók: Gajda Péter polgármester dr. Vitál Márton jegyzőt helyettesítő aljegyző

7.) Budapest Főváros XIX.Kerület Kispest Önkormányzata Képviselő-testületének…/2019. ( ) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 8/2015. (III.27.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet megalkotásához minősített többség szavazata szükséges.) Előadók: Gajda Péter polgármester dr. Vitál Márton jegyzőt helyettesítő aljegyző

8.) Budapest Főváros XIX.Kerület Kispest Önkormányzata Képviselő-testületének…/2019. ( ) önkormányzati rendelete a Közszolgálati Tisztviselők Napjáról, a 2019. év egyes napjaira vonatkozó munkavégzés alól történő mentesítésről és az igazgatási szünetekről (A rendelet megalkotásához minősített többség szavazata szükséges.) Előadók: Gajda Péter polgármester dr. Vitál Márton jegyzőt helyettesítő aljegyző

9.) A Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint Integrált Szakmai Programjának módosítása (A normatív határozat elfogadásához minősített többség szavazat szükséges.) Előadó: Vinczek György alpolgármester

10.) „A Budapest Főváros XIX. kerületközigazgatási területén belül, kertészeti munkálatok során keletkezett zöldhulladék, lomb, illetve lakossági zöldhulladék akciók során összegyűjtött zöldhulladék rakodása, valamint komposztáló-üzembe történő szállítása és lerakása” tárgyúközbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő szerződés aláírásának előzetes engedélyezése (Az előterjesztés később kerül megjelentetésre.) Előadó: Gajda Péter polgármester

11.) Javaslat a légtérzaj elleni intézkedésekre Előadó: Gajda Péter polgármester

12.) A Budapest XIX. Kerület Berzsenyi u. 3-6. szám alatt elkészült víziközmű átadása Budapest Főváros Önkormányzatának Előadó: Gajda Péter polgármester

13.) A Budapest Főváros Kormányhivatala XIX. Kerületi Hivatal működéséhez szükséges tárgyi eszközök térítésmentes tulajdonba adása a Magyar Állam részére, államigazgatási feladatok ellátása érdekében (A határozat elfogadásához minősített többség szavazata szükséges.) Előadó: Gajda Péter polgármester

14.) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi munkaterve Előadó: Gajda Péter polgármester

15.) Közművelődési intézmények vezetői pályázatának kiírása Előadó: Gajda Péter polgármester

16.) A Kispesti Árnyas Óvoda vezetőjének ötéves beszámolója Előadó: Gajda Péter polgármester

17.) Beszámoló a bizottságok 2018. évi munkájáról Előadók:bizottsági elnökök

18.) Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat tevékenységéről és 2018. évi működéséről szóló beszámoló Előadó: Gajda Péter polgármester

19.) Beszámoló a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodája és a GESZ Kispesti Sportközpont által szervezett 2018. évi sportversenyekről, valamint a 2019. évi sportrendezvények tervezetéről Előadó: Gajda Péter polgármester

20.) Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2018. évi munkájáról Előadó: dr. Vitál Márton jegyzőt helyettesítő aljegyző

21.) Beszámoló a két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről Előadó: Gajda Péter polgármester

22.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Gajda Péter polgármester

23.) Beszámoló a folyamatos határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Gajda Péter polgármester

24.) A polgármester 2019. évi szabadságának ütemezése Előadó: Gajda Péter polgármester

25.) Tanácsnokok tájékoztatója a 2018. éves munkájukról Előadók: Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnok Ferenczi István fenntartható fejlődés tanácsnoka Lazányi Ferenc humánpolitikai tanácsnok Lázár Tamás közbiztonsági tanácsnok Szathury Kolos közterületi ügyek tanácsnoka Somogyi Lászlóné Wekerle és Hagyományos Kispest ügyeiért felelős tanácsnok

26.) Képviselői kérdések https://uj.kispest.hu/onkormanyzat/kepviselo-testulet/testuleti-ulesek-hatarozatok/8050-2019-februar-07-13-00

Látogatás Zuglóban

Szabó Rebeka Zugló alpolgármestere fogadta Vinczek György Kispest alpolgármesterét és munkatársait és a kollégájával közösen elmondta nekünk, hogy miként sikerült EU-s pályázaton szociális bérlakás építésére nyerniük egy jelentős összeget. A projekt során több mint huszonöt olyan lakás fog épülni, ami attól lesz alacsony fenntartású, hogy környezettudatos építéssel és üzemeltetéssel áll majd a lakóik rendelkezésére. Ahogy Zugló, úgy sajnos Kispest sem tudott 2015-ben sikeresen indulni a pályázaton, de a ma elhangzottak engem nagyon lelkessé tettek és bízom benne, hogy Kispestnek is lesz majd lehetősége ilyen komoly támogatottságú bérlakás építésre. Köszönöm Rebeka a ránk szánt időt, sok pozitív információval lehettünk ma gazdagabbak!

Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottság

 

Napirendek:

1. Kispest-Wekerletelep csapadékvíz szikkasztásának és elvezetésének tanulmányterve A napirend előterjesztője: Gajda Péter polgármester

2. Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata Képviselő-testületének …/2019.(…) önkormányzati rendelete a 2019. évi költségvetésről A napirend előterjesztője: Gajda Péter polgármester, dr. Vitál Márton jegyzőt h. aljegyző

3. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2018. évi munkájáról A napirend előterjesztője: dr. Vitál Márton jegyzőt h. aljegyző

4. Budapest Főváros XIX. Kerület Berzsenyi utca 3.-6. szám alatt elkészült víziközmű átadása Budapest Főváros Önkormányzatának A napirend előterjesztője: Gajda Péter polgármester

5. Javaslat a légtérzaj elleni intézkedésekre A napirend előterjesztője: Gajda Péter polgármester

6. A Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat Egyesület 2018. április – december időszakra vonatkozó támogatás elszámolása és a Támogatási Szerződés megújítása. A napirend előterjesztője: Gajda Péter polgármester

7. Tájékoztató a Határ úti parkoló telkére készített Telepítési tanulmánytervről A napirend előterjesztője: Gajda Péter polgármester, dr. Vitál Márton jegyzőt h. aljegyző

8. Beszámoló a Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottság 2018. évi munkájáról A napirend előterjesztője: Lackner Csaba elnök

9. Egyebek Forrás: https://uj.kispest.hu/onkormanyzat/kepviselo-testulet/bizottsagok/bizottsagi-ulesek/8055-varospolitikai-varosuzemeltetesi-es-rendeszeti-bizottsag-2019-februar-05

Parkolóépítés a Csengő utcában

Kispest önkormányzata parkolók építésével segíti a Csengő utca rendelőbe érkező betegeket így könnyebben és biztonságosabban lehet hozzáférni az orvosi ellátáshoz. Köszönöm az itt dolgozóknak és az itt élőknek a parkoló ötletét! Tovább épül és szépül a képviselői körzetem, mert az itt élők az ötleteikkel aktívan részt vesznek a környék fejlődésében.