2016 január 21.
A Párbeszéd tagja, önkormányzati képviselő, Kispest alpolgármestere
Az önkormányzati képviselők a ma egyhangúlag elfogadott előterjesztésem alapján a Kispest újságban és a kispest.hu internetes oldalon közzétehetik az éves beszámolójukat.
Az előterjesztés szövege:
Varga Attila
önkormányzati képviselő
Tárgy:
az önkormányzati képviselők évi beszámolási kötelezettségével kapcsolatos intézkedések
ELőTERJESZTÉS
a Budapest XIX. ker. Kispest Önkormányzat 2016. január 21-i képviselő-testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) számos változást hozott a korábbi a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben (Ötv.) rögzítettekhez képest. Többek között új kötelezettségeket írt elő a képviselők részére. Ilyen új kötelezettségként rögzítve lett, hogy
Mötv. 32.§ (2) bekezdés
A tájékoztatási kötelezettség végrehajtására értelemszerűen az önkormányzat által fenntartott – éppen a tájékoztatásra szolgáló – felületek a legalkalmasabbak: az önkormányzati újság és az önkormányzat honlapja.
Javaslom ezért, hogy a kerületi képviselőknek ezeken a felületeken biztosítsunk helyet, hogy az éves beszámolójukat közzé tegyék, így a kerület lakossága, a választópolgárok ezeket meg tudják találni, el tudják olvasni.
HATÁROZATI JAVASLAT
Kispest Önkormányzata úgy határoz, hogy
1.
Kispest Önkormányzata hivatalos és nyilvános honlapján (kispest.hu web oldalán) helyet ad a képviselők éves beszámolójának. A képviselők által elektronikus úton elküldött beszámolókat a honlapon nyilvánosságra hozza könnyen elérhető, kereshető formában a képviselőtestület bemutatására szolgáló al-oldalon az egyes képviselőknél.
Határidő: 201. február 29.
Felelős: Polgármester
2.
A Kispest újságban évente egy alkalommal minden képviselőnek helyet biztosít arra, hogy éves beszámolási kötelezettségének eleget tegyen negyed oldal terjedelemben.
Határidő: 2016. február 29.
Felelős: Polgármester
Kérem a tisztelt képviselő testületet, hogy támogassa javaslataimat!
Budapest, 2016. január 4.
Varga Attila
Budapest XIX. kerületi képviselő
Kedves Barátaim!
Mozgalmas, sokszor embert próbáló év áll mögöttünk és illúzió lenne azt állítani, hogy ez másként lenne jövőre.
Most viszont eljött a belső csend, a megújulás és a béke ideje.
Isten színe előtt magunk vagyunk, de közel sem egyedül. Ezekben a napokban ki-ki a maga hite szerint figyelhet a teremtőjére, önmagára a szeretteire. Ezeket a napokat lenne jó megnyújtani az év összes napjára.
Itt az ideje legfőképpen arra az ünnepre fordítani figyelmünket, aminek ünneplésére Jézus valóban megkért minket.
Ehhez kívánok belső békét és áradó szeretetet.
Kedves Ünnepeltek!
Ma, a Szociális Munka Napján kiemelt figyelem illeti Önöket, akik a szürke hétköznapokban azt a csodát viszik el a szegény sorban élőkhöz, ami nélkül a bajba jutott kispestiek nehezen tudnának létezni.
Egy közösséget jól jellemez, miként gondoskodik a szegényekről, az elesettekről. Önök képviselik azt a jó példát, ami azt mutatja meg, hogy valóban senkit nem hagyunk az út szélén.
Önök pontosan tudják, hogy miként lehet és kell segíteni. Önök azok, akik azonnali segítséget adnak, válságokat, konfliktusokat kezelnek, módszereket mutatnak a nagyobb baj megelőzése érdekében.
A szó nemes értelmében Önök mesterei a szakmának. Olyannyira, hogy egyetemekről és más képző helyekről tanulni jönnek Kispestre. Van mit!
Kispesten jó együttműködés tapasztalható a szociális munka világában tevékenykedő utcai szociális munkások, a családsegítők, a hajléktalanszállók a hivatal szakirodája és más szociális intézmények munkatársai között, amit a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnökeként külön köszönök Önöknek!
Az idei évtől Kispest Önkormányzata kitüntető oklevéllel is köszönetet mond a Szociális ágazatban dolgozóknak. Ezúton is szeretnék gratulálni a két kitüntetettnek, de higgyék el, hogy hogy ez az oklevél mindanyióknak szól
A mai ünnepi napon túl, további sok sikert és örömet kívánok a munkájukhoz, és bízom benne hogy továbbra is segíthetem Önöket ebben.
Videó itt megtekinthető
1956-ra emlékezünk.
1956 sok kiváló hőst hozott, és mindenki megtalálhatta volna közülük a legkedvesebbet, melyen keresztül a forradalom valódi nemzeti egységet teremthetett volna. Ma azonban mindenki válogat ’56-ból, mindenki kiemeli azt a szereplőt, aki politikai érdekeinek megfelel. Pedig 1956 sokkal gazdagabb volt annál, hogy privatizálni kelljen belőle.
Karácsony Gergely: tíz évvel ezelőtt viszont világossá vált, hogy a magyarok, különböző politikai hisztériáktól felbujtva, képtelenek együtt ünnepelni, képtelenek egymást elfogadni, képtelenek egymás legalapvetőbb szabadságjogai mellett kiállni. A köztársaság lelke akkor már nem volt velünk, ehhez képest már csak formalitás, hogy Orbán Viktor ezt a szót ki is emelte az alaptörvényből.
Karácsony Gergely a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnökének a beszéde után megkoszorúztuk a Duna-parton található Bibó István szobrot.
1956 hőseire emlékeztünk Kispesten, az Ötvenhatosok terén. A Himnusz eléneklése után az önkormányzat által szervezett kerületi megemlékezésen Csukás Irén a kerületi POFOSZ elnöke személyes élményét mondta el a közönségnek. Ezt követően Márai Sándor nagyszerű írásait tolmácsolta dalban és prózában a Honvéd Művésegyüttes három tagja, Fazekas Júlia, M.Simon Andrea és Schmidt Ferenc. Igazán ünnephez méltó gondolatok hangzottak el.
A Szózat után a jelen levő városvezetés, parlamenti és önkormányzati képviselők, politikai pártok, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények vezetői, magánszemélyek helyezték el a megemlékezés virágait, koszorúit és átvonultak a Templom téren álló 1956-os kopjafához.
A Kispest lakosai által képviselővé választott pártok közül az LMP és a FIDESZ nem képviseltette magát ezen az ünnepségen. Ilyen előfordulhat egyszerű okoknál fogva, de a helyi FIDESZ részéről csak a durva szándékosság figyelhető meg.
Ők külön ünnepeltek, ami rendjén is van. Az viszont szerintem nagyon nincs rendjén, hogy az Ötvenhatosok teréről a Templom térre átsétáló megemlékezőkkel szemben, a FIDESZ frakcióvezetővel az élen, fáklyás vonulással tartottak az Ötvenhatosok terére megemlékezni.
Ez a viselkedésük és a térbeli mozgásuk is jól mutatja, hogy minden alapvető emberi értékkel szembe mennek, együttműködésre képtelenek, csak az elszigetelődés és a háborús szembeállítás gyakorlatát ismerik és alkalmazzák.
A Város Mindenkié és a Magyar Szegénységellenes Hálózat szervezésében demonstráció zajlott, felhívva a figyelmet a lakhatási válságra és a méltó megélhetés fontosságára. A kispesti Szociális és Lakásügyi Bizottság vezetőjeként azon dolgozom, hogy az Önkormányzat erejéhez mérten minden rászorulónak megérkezzen a segítség. APárbeszéd Magyarországért politikusaként pedig az országosan bevezethető Alapjövedelem megvalósíthatóságáért küzdök.
Köszönöm a civil szervezetek kitartó munkáját, a demonstráció megszervezését!
Beszédet mondtak:
– Szombathy Károly, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport képviseletében
– Jász Krisztina, a Magyar Szegénységellenes Hálózat vezetőségi tagja
– Kállai Szilvia, az Ide Tartozunk/ Magyar Szolidaritási Mozgalom, Roma tagozat részéről
– Márkus József, a Magyar Szegénységellenes Hálózat vezetőségi tagja
– Lakatosné Jutka ás Murányi László, A Város Mindenkié csoport aktivistá