Varga Attila blogja

Tavaly ilyenkor a beigli mellett, a médiatörvény feküdte meg a demokrácia iránt elkötelezettek gyomrát, de még sokan reménykedtünk abban, hogy a választott testületekben sikerül Magyarország, a Magyar Köztársaság sorsát alakítani.

A Köztársaság elveszett, ahogy egyre fogy a demokrácia iránti bizalom is. Ez a hiányérzet, ez a fájdalom úgy tűnik egységes fellépésre ösztönzi Magyarország demokratáit.

2011 nekem a remény éveként indult. A remény elpárologni látszik és helyébe, a sorsfordító összefogás lép, egy józan Magyarországért.

Felelősségteli hétköznapjainkhoz bizalmat, szeretetet, és a sorsfordító erőfeszítéseinkhez forradalmi hevületet kívánok a 2012-es esztendőben.

Angyal zenéje, gyertyafény – 
kincses kezem hogy lett szegény? 

Nem adhattam ma semmi mást, 

csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen? 

Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult? 

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? – 

kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között, 

karácsonyi koldus-kezem.

Aktuálisabb mint valaha, pedig 71 évvel ezelőtt került bemutatásra ez a metsző szatíra. 

„Sajnálom, nem akarok császár lenni. Nem nekem való. Nem akarok uralkodni, nem akarok senkit leigázni. Segíteni szeretnék mindenkin, ha lehet – zsidón, árján, feketén és fehéren.

Mindnyájan segíteni akarunk egymáson. Ilyen az ember. Embertársunk boldogsága éltet, nem a nyomorúsága. Nem akarjuk gyűlölni, megvetni egymást. Mindenkinek jut hely ezen a világon. Elég gazdag az anyaföld, eltart mindnyájunkat.

Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét, gyűlöletbe rekeszti a világot, nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szűkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége.

A repülőgép és a rádió közelebb hozott bennünket egymáshoz. Valójában ezek is az emberi jóságot hirdetik, az egyetemes testvériséget, mindnyájunk egységét. Most is eljut a hangom sokmillió emberhez szerte a világon, sokmillió kétségbeesett férfihoz, asszonyhoz és gyermekhez, a kegyetlen rabtartó rendszer áldozataihoz. Ha meghallják a hangomat, ezt kiáltom nekik: Ne veszítsétek el a reményt! A ránk szakadt szenvedés a kapzsiság múló uralma, azoknak a kapálózása, akik félnek az emberi haladás útjától. A gyűlölség elmúlik, a diktátorok meghalnak, a néptől bitorolt hatalmuk visszaszáll a népre. Amíg az ember halandó, a szabadság nem pusztulhat el.

Katonák! Ne szolgáljátok a szörnyeteget, mert megvet, rabszolgává tesz, béklyóba ver, megköti az életet, előírja, mit tegyetek, mit gondoljatok, és mit érezzetek! Fegyelmez, éheztet, csordaként bánik veletek, ágyútölteléknek használ. Ne szolgáljatok embertelen embert, gépagyú, gépszívű gépembert! Nem vagytok gépek! Emberek vagytok! Emberek, szívetekben az emberiség szeretete! Ne gyűlöljetek! Csak az gyűlöl, akinek nem jut szeretet, akiben nincs szeretet és emberség!

Katonák! Ne harcoljatok rabszolgarendszerért! A szabadságért harcoljatok! Meg van írva Lukács evangéliumának 17. fejezetében, hogy Isten országa tibennetek van, nem egy emberben, vagy az emberek egy csoportjában, hanem minden emberben! Tibennetek! Nektek, a népnek megvan a hatalma, hogy gépeket alkosson, hogy boldogságot teremtsen! Hogy az életet széppé és szabaddá tegyétek, csodálatos kalanddá varázsoljátok. Használjátok hát a demokrácia nevében ezt a hatalmat: Egyesüljünk valamennyien, harcoljunk az új világért, amelyben az ember dolgozhat, amely a fiatalnak jövőt, az idősnek biztonságot ad.
A szörnyetegek is ilyeneket ígértek, amikor hatalomra kerültek. Hazudnak! Nem tartják be az ígéreteiket. Soha nem is teszik! A diktátor maga szabad, de a nép rabszolga. Azért küzdünk most, hogy felszabadítsuk a világot, ledöntsük a nemzeti határokat, megszabaduljunk a kapzsiságtól, a gyűlölettől és a türelmetlenségtől. Harcoljunk az értelem világáért, azért a világért, ahol a tudomány és a haladás mindnyájunk boldogságához vezet! Katonák! A demokrácia nevében egyesüljünk!

Hallasz engem, Hannah? Akárhol vagy, emeld fel az arcod! Emeld fel az arcod, Hannah! Szakadoznak a felhők! Áttör a napsugár! A sötétségből a világosság felé tartunk! Új világ küszöbén állunk, jobb és barátságosabb világ küszöbén, ahol az ember felülemelkedik a kapzsiságon, a gyűlöleten és a durvaságon. Az ember lelke szárnyakat kap, és végre repülni tanul. A szivárvány felé szárnyal, a remény, a jövő felé, a dicsőséges jövő felé, amely a Tiéd lesz, az enyém és valamennyiünké! Emeld fel az arcod, Hannah! Emeld fel az arcod!”

A Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen – ahol Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt – az elszavalt versek közül Petőfi egyik költeményét erősen megcsonkított változatban hallhatta a közönség. Kimaradt a szabad sajtóról és a tehetetlen országgyűlésről szóló rész is. “Cenzúrázta Petőfit a kormány” bővebben

Kedves Eftársak!